Életrajz

    A Fejér megyei Zámolyon születtem 1942. november 2-án. Szülőfalum sokszorosan megszenvedte a 2. világháborút, a 44 végén, 45 elején  zajló frontot. Tizenhétszer cserélt gazdát, miközben szörnyű pusztítást kellett elszenvednie. Kisgyerekként szüleimmel Székesfehérváron vészeltük át a nehéz időket. S bár ezen időszakból csak néhány - bár elég markáns - emlékképet őrzök, a béke éveiben is sokáig  tapasztalhattam, hogy kísért a háború: a visszamaradt pusztító eszközök jó ideig követelték még az áldozatokat.

     Gyerekkorom fontos színtere volt a szőlőhegy a Vértes déli lankáin. Apai nagyapám szőleje a középkori templomrom (Kerekszenttamás) és a hajdani híres forrás (a bauxitbányászat következtében kiapadt) közelében volt, így ezeket a helyeket kisgyerekként vele látogattam. A forrás mellett egy kis "feneketlen" tó csillogott, amelybe - nagyapám meséje szerint -  belefulladt egy lovas, aki hősködve át akarta úsztatni.

      A falu széli patakot elrekesztve élveztük a fürdés örömeit. A Csindzsa (vizenyős, nádas terület) környékén fociztunk, futkostunk, fel-felmásztunk a vastag ágú fűzfákra, faragtuk, cifráztuk a botokat, a sípokat.

       Természetesen Zámolyon jártam általános iskolába is. Sok kedves tanárom közül leginkább Dr. Rajna Zoltánnak, aki a magyart tanította, van szerepe érdeklődési köröm alakításában. Szaktárgyát átlagon felüli igényességgel, nem általános iskolai fokon tanította                                                    

            A zámolyi 8. osztály

                               1957

Több mint félszáz éve kilenc srác és tizenegy lány        

    nyolcadik osztályát      elvégezte. Kik ők?

Margit (Bagotai), Stumpf Erzsébet, Bácskai Ferkó,

    Horváth Józsi, Kovács      Éva, Tanárki Pityu,

Eszter (Hajnal), Nagy Feri és Bethfalvi Mariska,

     Möntör Lajcsi, Fehér      Julcsa, Tanárki Misi,

Schmid Mari, két Imi (Tóth és Lángi), Ivánczi Juló s még      

      Moór Mari, Rocska Mari,      Pintér Mária s én. 

Több társunk, sajnos már éltét is befejezte.

     Kívánom, légyen      könnyű nékik a föld!

Élők, érjük egészségben meg a századik évet!

     Mondják, százon túl      ritkán jár a halál.         

        A nyári szünetek egy része munkával telt. Nagyszüleim pár holdnyi földjén vagy szőlejében, az erdőgazdaságban, a gyapjútermelő vállalatnál vagy a téeszben szívesen fogadták a munkás kezeket. Így - bár apám szabó volt - beletanultam a paraszti munkákba.

        1957 és 61 között a székesfehérvári József Attila Gimnázium tanulója voltam. Másodéves koromban betegség miatt nagyon sokat hiányoztam, osztálytársaim és tanáraim azonban kiálltak mellettem, s ennek köszönhetően nem vesztettem évet. A magyart minden tanévben más tanította (Az első 3 évben Paál Lajos, Farkas Gábor, Molnár János, az érettségire pedig dr. Mohácsy Károly készített fel bennünket), mindegyiküktől sokat tanultam, köszönettel tartozom nekik. De hálás vagyok valamennyi pedagógusnak, aki művelésemben, nevelésemben részt vett.

                          EMLÉKTÁBLA

az egykori székesfehérvári József Attila Gimnázium falára

                                 2006-ban

Negyvenöt éve huszonhat srác maturált e falak közt:

    Fáncsi, Gulyás, Garami; Mészáros, Cseh Lajos,

Wass, Feketék: György s Lajcsi, Balázs, Bálványossy, Angyal,

     Lángi, Kovács, Krisztiáni, Vadász, Pataki,

Kiss Gabi, Kiss Laci, Heizer, Niedermahr, Gazsi, Léhner,

     Sági, Takács, Warvasowszky, Somogyfoki György.

A 40 éves érettségi találkozón

        1961-ben érettségiztem. Minthogy az ELTE BTK magyar - orosz szakára az 1962/63-as tanévtől vettek fel, egy évet betanított munkásként dolgoztam a székesfehérvári KSZG-ben (Könnyűipari Szerszámgépgyár) esztergagépeken. Jó kis közösségbe csöppentem, egyetemistaként is szívesen mentem vissza közéjük a nyári szünidőben néhány hétre, kiegészítendő az ösztöndíjat.

ELTE BTK 10-es csoport (1962 – 1967)

Koller, Borbás, Dekker Mária, Lély, Babiczky,

    Róbert, Csúcs, Gutai, és Szemerédi Gizi.

Mille, Baráth, Elfer, Poleszák Gyuri, Grandpierre Endre,

     Lángi, Orosz Laci és végül Bánhidai.

(Társunk volt még Jutka  - Kovács - , Foltin Joli, Márton,

    s Tarnai Zsófi, kinek könnyű légyen a föld.

Jártak vélünk finnek: Liiza nevű s Marietta ,

   sőt egy békés srác: Laasoonen Lauri.)

Épp fél évtizedig koptattuk hajdan az ELTE

      sok padját, küszöbét, s büszke tanári karát.

                                                         40 éves találkozón a csoporttársakkal                                                                   Az ELTE kollégiuma

        Az egyetemet 1967-ben fejeztem be. Sokat tanultam tanáraimtól, különösen Zöldhelyi Zsuzsa tanárnőtől és Kardos László professzor úrtól. 1966-ban nősültem meg, s feleségemmel, Gerencsér Máriával  Keszthelyen kaptunk tanári állást. Én a Nagyváthy János Mezőgazdasági Technikumban (nyugdíjazásomig ez az iskola volt a munkahelyem), feleségem a Szendrey Júlia Általános Iskolában (ő az általános iskola orosz tagozatának megszűnésekor, 1990-ben szintén a Nagyváthy Szakközépiskolába került.) Két fiunk született, Tamás (1970) és Zsolt (1974), mindketten matematikusok. Unokáink, Máté Boldizsár(2004), Luca Eszter (2007), Johanna (2016) és Blanka (2018) Zsolt fiunk és párja, Rozsnyai Kornélia gyermekei. 

    2006-ban dolgoztam az iskolában utoljára, azóta vagyok nyugdíjas, s változatlanul Keszthelyen lakom. Feleségemmel  kertészkedünk, mellette írogatok.                                                                              

    2012.  szeptember 29-én komoly, életmentő szívműtéteken estem át. Ezt a napot tekintem második születésnapomnak.

    Együtt a család, 2016-ban megünnepeltük 50. házassági évfordulónkat.       

    Az idő megjutalmazott: bennünket 2017-ben, aranydiplomás pedagógusok lettünk.